hétfő, november 19, 2012

Alíz nap

Hogy miért Alíz lett a gyermek? Hmm… talán megtetszett a név csengése, a dallama, hogy egyszerre nőies, franciás de határozott. Hogy kiváló kicsi korban is és akkor sem lesz vicces amikor az egyetemen átveszi a diplomát. (vannak önállósult becenevek amik baba korban helyesek de felnőttként főleg ha egy komoly szakmában akar elhelyezkedni majd az illető… hát minimum érdekesek lesznek, soha nem adnék ilyet) Volt abban az időben Alíz ismerősöm, igazán szimpatikus volt és hallottam mástól is, hogy így nevezte el a leányát. Szinte rögtön a kedvencem lett de vártam mit üzen magzatom… nem volt ellenvetés. :)

 

Szóval így lett Alíz ami héber-germán-francia keverék és a jelentése nemes, harcos, bölcs, Isten az én esküvésem. 

 

A névnap megünneplése nálunk alkalom egy kis ajándékozásra egy kis tortázásra, vendégek invitálására. Most is itt volt 3 család, gyerekekkel :)  Sikere volt Meridának és ráadásként kapott Alíz egy rollert. Ez már az a nagyobb fajta, két kerekű.

 

IMG_5087IMG_5120

 

Ettünk, ittunk, megkapta az ajándékát is… aztán olyan aranyos volt. Megköszönte a tortát, - hogy köszönöm anya a tortát – az ajándékot mindkettőnknek  - köszönöm szépen apa a rollert – mi pedig természetesen teljesen elérzékenyülve néztük a lányunkat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

 
BLOG TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS