szombat, december 08, 2012

Fodrásznál járt…

Tegnap lelkesen készültem, hogy kisebbik lányomnak már van olyan hosszú labanca – legalább vagy 8 centis haja – amibe egy icipici csatot varázsolhatok. Ki is készítettem a kis rózsaszín pöttyöst… Ám mire eljutottam volna a kivitelezésig Míra lányka tudtál kívül fodrásznál járt.

 

Alíz azt gondolta itt az ideje egy kicsit stylistolni a húgán… A mikulás ünnepségre indulás előtti 10 percben – kihasználva, hogy én a fürdőben teszek veszek az apja meg passz – leültett szépen a húgát a konyha közepén, kivette a közepes méretű ollót a fiókból és nekiállt.

 

Nem tudom pontosan a technikát de a végeredményt tekintve gondolom úgy zajlott, hogy fogott egyik kicsi szorgos kezével egy egy maroknyi tincset a másik kicsi szorgos kezével meg tőből levágta…. Ahol szerencsésebb volt ott nem egészen tőből. A kis mini meg hagyta… szerintem konkrétan ült és röhögött, hogy ugyan a nővérem mit csinál velem…

 

Egyszer csak szól az apja, hogy gyere már!!! Nézzük a földön rengeteg haj… Alíznak megvan a haja és nem is olyan szöszi hanem sötét… A Mírának is van a fején haj… szerencsére neki elég dús haja lesz, meg sem kottyan egy kis házi fodrászkodás. Elsőre fel sem tűnt aztán… ááááááááááááááá…. Alíz te levágtad a húgod haját??? Olyan mint volt csak sokkal rövidebb, kis fiús, néhol mintha szembe jött volna a nullás gép.

 

IMG_2376[1]

 

IMG_2374[1]

 

IMG_2364[1]

 

IMG_2372[1]

 

Az apja röhögött én kis híján sírtam. Alíz nézett hol az apjára hol rám és nem tudta, hogy mi lesz a kis kreatívkodásának a kimenetele. Én közben mondom ne nevess már nem vicces… :) Aztán elbeszélgettünk Alízzal, hogy még egyszer ilyet ne csináljon. Túl azon, hogy hogy néz ki a gyerek baromi veszélyes is 3,5 évesen egy ollóval a másik fején ügyködni. Faggatás hatására azt monda Alíz azért vágta le mert a kisbabák haja rövid. Ennyi.

 

Porszívózás előtt még volt annyi lélekjelenlétem és összeszedtem pár tincset Míra emlékes dobozába. Nem így és ekkor terveztem az első hajvágást de legalább fűződik hozzá sztori.

 

IMG_2358[1]

2 megjegyzés:

 
BLOG TEMPLATE BY DESIGNER BLOGS