A kissé hosszúra nyúlt nyári szünet után ismét itt. Nem mintha nem lett volna miről írnom.... csak lekötött minket annyi minden... :)
Pár gondolat még az előző iskola év végéről. Alíz brit óvodába járt és aszerint a rendszer szerint az utolsó ovis évét töltötte. Milyen furcsa, otthon pedig az elsőt töltötte volna....
Idén már nulladik osztályos, ez már az iskola előszobája. Nagyon büszkék voltunk, vagyunk rá, szépen végig csinálta az egész évet egy angol nyelvű óvodában. Úgy, hogy ő még soha nem járt közösségbe (leszámítva a nyári pár hetet a kaposvári kicsi oviban) nem volt bölcsis, az angolt nem beszélte.
Meg kellett küzdenie rengeteg új dologgal, az elválással, hogy senki nem értette őt és ő sem értett senkit.
Nos, akinek azt mondják költözés után egy új intézményben, hogy ugyan már anyuka ne eggódjon majd a gyerek "felkapja" pár hónapon belül a nyelvet.... gyorsan belerázódik...pikk-pakk érteni fog mindent.... Na ez így nem igaz. Igenis nehéz egy kicsi gyereknek is. Igykeztem megtenni mindent érte, előtte külön angol órákra járt, tanítottunk szavakat, kifejezéseket, parányit segített is rajta.
De igenis voltak rossz álmai amikor álmában panaszkodott, hogy nem értenek engem... nem értenek engem... Ültem az ágyad mellett Alíz drágám és úgy sajnáltalak és bíztam is benned, hogy javulni fog minden.
Aztán persze javult is de ez nem pár héten belül történt meg. Körülbelül fél évnél írták a kis füzetébe, hogy Alíz megérkezett, a helyén van, jól érzi magát.
(Ma már tudom persze, hogy mi lett volna a tökéletes megoldás, beadni sokkal sokkal hamarabb idegen nyelvű közösségbe ahogy most Mírát. De erről majd később.)
Aztán eltelt az utolsó harmadév is, igazán nagyszerű időszak volt, készültünk haza nyaralni, Alíz imádta az óvodáját a tanítónénit Miss Shannont a segítőket is. Sokat tevékenykedtek, festettek, rajzoltak, kicsit tanultak betűket, kicsit számokat, játszottak, főztek.
Íme az utolsó harmadév képei.
Pár gondolat még az előző iskola év végéről. Alíz brit óvodába járt és aszerint a rendszer szerint az utolsó ovis évét töltötte. Milyen furcsa, otthon pedig az elsőt töltötte volna....
Idén már nulladik osztályos, ez már az iskola előszobája. Nagyon büszkék voltunk, vagyunk rá, szépen végig csinálta az egész évet egy angol nyelvű óvodában. Úgy, hogy ő még soha nem járt közösségbe (leszámítva a nyári pár hetet a kaposvári kicsi oviban) nem volt bölcsis, az angolt nem beszélte.
Meg kellett küzdenie rengeteg új dologgal, az elválással, hogy senki nem értette őt és ő sem értett senkit.
Nos, akinek azt mondják költözés után egy új intézményben, hogy ugyan már anyuka ne eggódjon majd a gyerek "felkapja" pár hónapon belül a nyelvet.... gyorsan belerázódik...pikk-pakk érteni fog mindent.... Na ez így nem igaz. Igenis nehéz egy kicsi gyereknek is. Igykeztem megtenni mindent érte, előtte külön angol órákra járt, tanítottunk szavakat, kifejezéseket, parányit segített is rajta.
De igenis voltak rossz álmai amikor álmában panaszkodott, hogy nem értenek engem... nem értenek engem... Ültem az ágyad mellett Alíz drágám és úgy sajnáltalak és bíztam is benned, hogy javulni fog minden.
Aztán persze javult is de ez nem pár héten belül történt meg. Körülbelül fél évnél írták a kis füzetébe, hogy Alíz megérkezett, a helyén van, jól érzi magát.
(Ma már tudom persze, hogy mi lett volna a tökéletes megoldás, beadni sokkal sokkal hamarabb idegen nyelvű közösségbe ahogy most Mírát. De erről majd később.)
Aztán eltelt az utolsó harmadév is, igazán nagyszerű időszak volt, készültünk haza nyaralni, Alíz imádta az óvodáját a tanítónénit Miss Shannont a segítőket is. Sokat tevékenykedtek, festettek, rajzoltak, kicsit tanultak betűket, kicsit számokat, játszottak, főztek.
Íme az utolsó harmadév képei.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése