Amikor túl nagy a csend…

Ismerős a mondás minden gyermekkel rendelkező szülőnek… :)

A lányok kaptak néhány kinti játékot – főleg mert már annyira kiváló az idő, hogy egész délután kint lehetnek – így többek között egy lábon álló homokozót is. Hogy egészen pontos legyek az egyik felében homok van a másikban víz.

 

Az mondjuk már a harmadik percben világos lett, hogy a játék kitalálójának valószínűleg nincs gyereke… olyan csak a mesében van ami a dobozon a képen szerepel, miszerint egyik gyerek szépen homokozik a másik meg hajókázik a túloldalon… frászt… egyik meri a homokot a vízbe a másik a vizet a homokba…

Így lesz aztán egy csinos sarazás… Tehát nálunk a jövőben vagy csak homokkal lesz töltve mindkét rész vagy csak vízzel.

 

Tehát ezzel játszottak és kentek össze mindent amit csak lehet a teraszon. Takarítás közben azt a naiv kérést intéztem hozzájuk, hogy játszanak bent pár percet nyugodtan, mindjárt megyek…

 

Egyszer csak megjelent Alíz egy papírral a kezében, hogy nézd anya mit festettem…! Hogy mit festettél? Festés… úristen ez a két jómadár bent önállósult és festeni kezdett… Gondolom megvan az érzés kisgyermekes szülőtársakban ahogy leesik a tantusz… és félve megy be az ember, hogy vajon mit talál majd.

 

Hát ezt…

 

A kép nem adja vissza az a kismillió festékes lábnyomot a földön, az asztalon, a cif-et igénylő székeket, az asztallapba masszívan beledolgozott zöldes fekete festéket… kisebbik gyermek mehetett zuhanyozni, a ruhák folttisztítós áztatásba. Ha jól sejtem Míra lekísérte a festéket egy fekete filctollal is aztán a sokat gyötört számára kedves falfelület felé vette az irányt és éppen kéznyomatot akart készíteni.  Teraszt takarítás félbehagyva, szőnyegtisztítás, gyerek festékmentesítés szoba szintre hozás…

Igazán nyugalmas az élet velük :) imádom őket :)